tizenkettedik oldal: h. g. wells
ennél könnyebben olvasnivalóra még nem igazán akadtam, mint H.G.Wells " A szenvedélyes barátok" című kétkötetes műve.
Poppert többek közt azért is kedvelem, mert számtalan utalása révén, időről-időre növekszik a beszerzendő könyveim listája, kőnnyítve a dolgomat a pontos forrásmegjelöléseivel.
így már csak az online antikvárok készleteiben kellett kutatnom. szerencsére az Alexandrának van ilyen részlege is, hozzá jó hosszú nyitvatartása, így egy nap leforgásnyi idő alatt minden együtt volt. persze jött még vele néhány más darab is, de arról majd később.
A szenvedélyes barátok-nak bár még csak az elején tartok, de már kirajzolódik a történet vezérfonala, melyben egy apa mesél a fiának saját, hajdanvolt életéről úgy, ahogyan csak a legjobb barátok mesélnek egymásnak. őszintén, mellőzve minden hamisságot.
finoman, aprócska részletekig beható elbeszélés. olyannyira részletes, hogy számomra már-már a terjengősségig hat. ám, amint rálelek az ízére jobban fogom élvezni.
mert ahogyan Wells is vallja: "A jó könyvek az eszmények áruházai."
/ záróljeles érdekesség, hogy hiába forgattam a könyvet minden irányból, nem találtam a kiadás évét. ördög tudja miért, de ezeket rendre megnézem. végül itt-ott keresgélve, kiderült, hogy egyben először 1920-ban jelent meg Mike Lajos fordításában. az ő bibliográfiájában leltem erre az adatra./
tizenegyedik oldal: popper
alig van műve, amit ne olvastam volna.
a " Ne menj a romok közé!" most épp a legutóbbi.
mérhetetlen bölcsességgel ír az embereket napjainkban egyre inkább sújtó kapcsolati válságokról. lett légyen az bárminemű viszonyon alapuló is.
"Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. S előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él. Ez a könyv visszahívás a valóságba. Ne a múltban élj, ami már nincs, (a jövőn se tépelődj, ami még nincs), csak a jelent éld teljes erőddel és odafigyeléssel. Így lesz hiteles az életed."
bár nem ad egyértelmű megoldást, receptet a krízisekre, de rámutat számtalan, az érzelmi érintettség okán fel nem fedett, vagy éppen háttérbe szorított, figyelmen kívül hagyott nézőpontra.
alapvetően számomra Popper könyvei olyanok, mint másnak a Biblia, vagy az utazóknak az elemózsiás zsákjuk: mindig kéznél kell, hogy legyen.
a tavalyi év meghozta azt a várva-várt lehetőséget is, hogy hallgatósága körében ülhettem. azóta pedig kicsit más felhangot kaptak művei: mintha nem is olvasnék, hanem hallgatnám, amint egy méretes, és kopott fülesfotelben ülve mesélne nekem az élet nagy-nagy dolgairól, miközben lábait zsámolyon pihenteti. olykor belekortyol a metszett falú vizespoharába, és mesél megint tovább.
tizedik oldal: jamison
nemrégiben volt úgy, hogy jó néhány elolvasatlan könyv ellenére vágytam valami újra.
a téma adott volt: pszichológia.
így kézenfekvő módon, egyik-másik internetes oldalon válogattam össze jó pár darabot. többek közt Kay Redfield Jamisontól " A nyughatatlan lélek" is bekerült a virtuális kosárba.
érdekes könyv. leginkább azért, mert egyszerre tárja fel a mániás depresszió orvosi, és beteg felől megközelített oldalát.
s itt, meg is kéne állnunk pár mondat erejéig.
azon szerencséseknek, kiknek fogalmuk sincs erről a borzalmas betegségről, épp úgy ajánlom, mint azoknak, akik már átélték ezt a sötét, lelki és testi poklot.
attól nem kell félni, hogy érthetetlen, szakmai zsargonnal agyontűzdelt szövegen kell átrágniuk magukat. sőt! ennél érthetőbben aligha írhattak volna erről a témáról!
nem mondanám, hogy ettől aztán a betegek meggyógyulnak, de sok ponton más irányból közelíthetik meg azt az állapotot, amiben vergődnek.
amit viszont külön kiemelnék, segítséget nyújthat az őket körülvevő barátoknak, ismerőseiknek, családtagjaiknak. mert nekik sem könnyű.
maga az írónő egyszerre gyakorló elismert terepauta, és beteg.
naplószerűen vezet végig a kezdeti tünetektől a mélyponton át, az elviselhetőség szintjére jutó folyamatig.
megmutatja azt a lehetséges utat, amiben oly sokan reménykednek: a kiutat, a depresszió, azon belül is a mániás depresszióval való együttélés esélyét, és lehetséges irányvonalát.
hitelesebben nem is lehetne, hiszen ő maga is 30! éve szenved ettől az olykor teremtő, de jobbára pusztító, démoni hatalomtól.
kilencedik oldal: david lynch
mint annyiszor, most is elvéreztem a rendszeresség meg a magamnak tett ígéretek metszéspontjába ágyazott oltáron.
gyónnom (posztolnom) lenne mit, így hát szépen kezdjük majdnem visszafelé az elmaradotakkal:
elsőként az ajándékba kapott David Lynch nevével fémjelzett " Hogyan fogjunk nagy halat?"-tal.
elsőre, a " Big Fish" álomszerű képekkel átszőtt film jutott eszembe róla.
persze a kettőnek van még más, egymást fedő vetülete is, de nem erősségem az efféle elemzés, így hát hagyjuk is.
maga a könyv már a borítón utal rá, hogy nem afféle agyoncsépelt, lenyúzott életrajzi mű, mert annak amúgy, igencsak vékonyka lenne.
ehelyt kaphatunk némi betekintést egy-egy filmjének forgatási-alkotási folyamatába, apró, alig hangsúlyos technikai részletekkel fűszerezve.
ez a könyv nem nagy durranás, de végtelenül örülök, hogy elolvashattam.
az írói stílusnak semmi köze a valódi irodalomhoz, ám erre nem is volt vélhetően törekvése.
kétség kívül remek rendező, és ami nagyon fontos volt számomra: a könyve nem hatásvadász.
amolyan háttérrajz a filmjeihez, mely ugyan nem rántja le művészetének titkáról a leplet, de aki kedveli őt, annak mindenképp ajánlatos olvasmány.
nyolcadik oldal: cunetomo és móricz
az alaptézis az volt, hogy csak elolvasást követően kerülnek ki posztok.
ám figyelembe véve azt a tendenciát, ami tartósnak látszik: nem csak őszi szünet lesz itt, hanem lassan már téli is. jobbnak véltem hát, rendhagyóvá tenni a bejegyzéseket.
így most egyszerre kettő, éppen sorkövetés alatt lévő darab került be.
ha valami fenomén parapszichológus a választásaim elemzésére vetemedne, bizony magam is kíváncsi lennék a konkluzíójára.
mert nekem is kissé bizarr ennek a két műnek ( Hagakure és a Sárarany) az időbeni párhuzamba vonása. mármint olvasásilag. arról nem is szólva, hogy eleddig sosem került egyszerre két iromány a kezembe.
elébb a már évek óta polcon lévő Szamurájkódex ( Hagakure) jött. olvastam is rendesen, de menetközben rájöttem, ezt valahogy nem így kéne.
egyfelől újra és újra kell olvasni bizonyos mondatokat, mert az, hogy a szemem robotol a sorokon, az nem elég. át kell gondolni az ott kibontakozó útmutatásokat, intelmeket.
ehhez ugye nem ártana legalább valami felszínes keletkultúra ismeret, mihez még csak véletlenül sem elegendő a távolkelet filmdzsungeléből elvétve látott, s azokból felidézett emlékfoszlány.
már majd' a felénél tartottam, mikor csak úgy merő véletlenül, egy házi-kígyóteleplátogatáskor megláttam az egyik terrárium mellett heverő Sárarany-at.
ezzel Móricz neve bekéretőzött az olvasandó szerzők sorába.
így eveztem váratlanul Turi Dani életébe, vele törekvéseinek, nagyravágyásának történetébe.
Móriczot alapvetően kedveltem korábban is, de erről a művéről (se) nem volt ismeretem.
felmerült már az a gondolat is, hogy mi lenne, ha alaposabb ismertetőt írnék, netán részletesebben bemutatva a művekkel kapcsolatosan fellelhető háttérinformációkat is, aztán elvetélt az ötlet.
nem lustaságból, hanem egy sajátságos, magamnál mások által használt módszer okán.
volt, hogy nem tudtam dolgokról, és egyszerűbbnek mutatkozott külső erőket segítségül hívni.
bár a válasz elsőre nyersnek hatott, mondván kutassam fel magamnak.
így, más lehetőség nem lévén, eleinte csak bolyongtam a cyberútvesztőben, de idővel annál messzebbre vitt ez a szédelgés. akaratlanul is bukkantam érdekesebbnél érdekesebb témákra, miközben itt-ott keresgéltem.
szóval ezért olyan itt minden, amilyen.
hetedik oldal: dragomán
ismét a véletlennek köszönhetem ezt a könyvet is.
ja, meg a kollégámnak, aki volt oly szíves, és kölcsönadta. pedig előttem már másnak ígérte.
az igazat megvallva, úgy illett volna, hogy rohanvást olvassam ki.
amúgy a rohanós olvasást már maga a könyv is predesztinálta.
a stílus, ahogyan a történet szinte hömpölyög az oldalakon, olyan volt, mint a domboldalról való legurulás. idővel elkapja az embert a lendület, és csak a végén van megállás.
ehhez nem csekély mértékben járul hozzá az is, hogy a mondatok a szinte szerkesztetlen voltukkal sodornak tova.
az események egy tizenéves srác elbeszélése alapján rajzolódnak ki. az elejétől a végéig elkísér a feszültség, s aki ismeri az akkori romániát, netán járt is épp akkoriban ott, semmiképen nem vonhatja ki az emlékeit. legalábbis jómagamnak ez nem sikerült. fel-felvillantak a saját keserves élményeim, amelyekre ma sem emlékszem jó szívvel. így aztán, amolyan kettősséggel olvastam.
a kiszolgáltatottság, a politikai elnyomás, a folyvást valamitől rettegés, a kamaszos kegyetlenség, a kiszámíthatatlan mindennapok minden egyes történet folyamán felbukkannak.
s vele a talpraesettség is, amellyel egy tizenéves gyerek minderre reagál, mintegy tudomást sem véve mindarról, amiben él.
"..... és az egyik antilopfej is leesett a falról, és az a nagy oroszlánfej is félig le volt már esve, a nagykövet ott állt alatta, és fél kezét a feje fölé nyújtotta és úgy tartotta, hogy az oroszlánfej mégse essen bele a meggylikőrbe, a másik kezével meg az ingét próbálta felvenni, és mikor meglátott, elkezdett kiabálni, hogy na végre itt vagyok, akkor ideje, hogy végleg eltakarodjak onnan, és ideje, hogy magammal vigyem a repedtsarkú anyámat is, és nem is tudja, hogy mért engedett be a lakásába minket, mikor tudhatta volna, hogy milyenek vagyunk, a nagyapám se ért soha egy kalap szart se, és az apámat meg legjobb lesz örökre elfelejteni, mert soha a büdös életbe se fogjuk viszontlátni, mert ő garantálja nekünk, hogy ott fog megdögleni, ahol van,ott fog megrohadni a Duna-csatornánál, és még örülhet, ha nem átnevelő táborba kerül, nem látjuk soha többet, és én akkor éreztem, elszorul a torkom, de anya ezen is csak nevetett, és muszáj volt nekem is nevetni, mert az tényleg iszonyú mulatságos volt, ahogy a nagykövet ott állt az oroszlánfej alatt, és fél kézzel az oroszlán pofáját markolta, és ugrálva próbálta bedugni a karját az inge ujjába, tényleg nem lehetett kibírni nevetés nélkül, és akkor anya is rám nézett, láttam, hogy vérzik az orra, és szétkenődött az arcán a festék, és akkor anya mondta, menjünk....."
Dragomán György: A fehér király-a olvasandó.
hatodik oldal: kosztolányi
nem divatos, nem érdekes.
egyszerűen "csak" jó.
vannak írók, kiknek művei úgy vannak jelen, hogy szinte észre sem venni azokat a polcon.
de kellenek, mint a só, és a víz. alapelemű létezőkként.
érdemes róluk írni?
lehet egyáltalán bármit is?
nehezen.
mert mit írhatnék pl. Kosztolányi: A rossz orvosáról?
túl azon, hogy pályájának egyik korai novelláskötete, mely állítólag kevesek által ismert, s meglehetősen ritkán kiadott példánya életművének.
a Nyugat 1921-ben kezdett el belőle részleteket közölni. valójában A rossz orvos egy regénykísérlet volt.
ebben a novelláskötetben a címadó darabon túl, amit 1996-ban Molnár György filmre is vitt, további finom lenyomatokat kaphatunk az emberi lélekről. Többek közt a Sakkmatt-ban, s számos tónusban ölt testet maga a halál is, melyre remek példa a Fürdés.
mert ahogyan élni, úgy halni is ezerféleképpen lehet.
ebben az időszakban azonban még nyoma sincs a Kosztolányit sújtó végzetes gégesebeknek, ami aztán 1936-ban végleg elnémítja őt, aki oly egyedülállóan perlekedett csodaszép nyelvünkön az életért, a halál ellen.
ötödik oldal: smid
a borítójára nagyon emlékszem, még tizenévekkel ezelőttről.
vagy a mesekönyveket idéző fedlapja, vagy a címe volt az, ami miatt távoltartottam magam tőle anno. arról az átvillanó gondolatról meg már említést sem téve, miszerint: "nehogymármesétolvassakmégmostis!"
aztán, az idei tavaszon, annak a néhány más, ajánlott könyvnek egyikeként, ezt is bedobták a(z) "ez talán neked is tetszeni" fog zsákba
mivel nem volt meg, elébb be kellett szerezni. hinné az ember, hogy ez nem nagy feladat. ám abban az időben, mintha pont ez az "elmegyek és majd megveszem" műfaj nem ment volna nekem.
és amikor már hozzámkerült, csak raktam ide, raktam oda, de nem nagyon akaródzott a már említett előítéletem/benyomásaim miatt elolvasni.
egy napon aztán, mert úgy tűnt, mélyebb olvasmányba nem nagyon lesz alkalmam elmerülni, hát elővettem.
már az első oldalaknál feladni készültem. ezt én ugyan el nem olvasom.
aztán, mert nem szeretem a félbehagyott dolgokat, nekiduráltam magamat.
és onnantól kezdve még élvezni is tudtam a felnőttmeseszerűségét. néha én is ott ültem az oroszlánnal együtt az autóülésen, sőt!, ha evett, akkor én is megéheztem.
jókat derültem a "nini, ez egy oroszlán"-os eseteiken, amiben végig bővelkedett a könyv.
ennek köszönhetően, a népek igen csak jól tartották őket étellel-itallal, de még az értékesítési mutatóik is jobbak lettek.
naná! ki merne ellenkezni egy "kihagyhatatlan" vétel ellen, mikor egy fenevad meresztgeti rájuk az álmos szemeit?
a történet súlypontjának tekinthető a nőstényállat majdnem végzetes kimenetelű betegsége, amiből persze a jó dramaturgiának köszönhetően kigyógyul a beteg - de ez egyúttal remek alkalomnak bizonyul az összetartozás érzésnek megtapasztalásához is - és folytatódhat minden tovább, az ehhez hasonlóan érdekes történetekkel, melynek során végül is révbe ér az ügynök is: asszony kerül az évek óta megszokott magányos életébe.
még tiszta szerencse, hogy a körúton elibem ugráló "tiszta pamut aranyoskám. 5 pár egy ezres! occsó, higgye el, megéri!" sokszoknyás asszonyságok csak a pulyáikkal ijesztgetnek.
szóval a maga nemében nem egy rossz olvasmány.
negyedik oldal:bernhard
mivel jobbára antikváriumból-netről szólítok magamhoz könyveket, így az utóbbi években rendre elmaradnak az újkönyvillatélmények.
ezért sutba vetve az infraktusközeli ársokkrizikófaktort, csak kerül egy-egy új darab is a gyűjteménybe.
na, de még is mi legyen az? - merül fel mindannyiszor.
erre a kérdésre ritkán tudok kész címmel megfelelni. jön hát a böngészés. ha van időm, akkor persze testközeliek a válogatások, ám jobbára marad a virtuális változat.
Bernhardtól még eddig nem olvastam semmit. sőt! azt sem tudtam, létezik-e?
ahogy futottak a kiadványok az ajánló oldalakon, ezen a darabon fennakadtam.
ez a skrizoid arc, a felette lévő, félremagyarázhatatlan címmel!
hmm! hát ennek utánna kéne olvasni. legalább az íróról lenne jó kicsit
behatóbban ismerni pár dolgot.
ez a nagy lendület csak akkor tört meg kissé, amikor belefogtam a történetbe.
az első rész, melyben egy körorvos fiának szemén keresztül ismerhetjük meg az osztrák emberek hétköznapi életét, amibe simán belefér a kocsmáros feleségének agyonverése, vagy a ritka és szép madarak módszeres, de alaposan megindokolt leölése. ezek után méltán merülhet fel a kérdés: most akkor ez krimi, vagy mi a szösz?
a gyanú befészkeli magát az emberbe, mikor már egyre többen küzdenek mindenféle szintű, és fajú elmebajjal; ez attól azért összetettebb.
gond semmi, olvassuk csak tovább!
és ekkor jön a második rész, amiben aprólékosan megismerhetjük egy nagy birtok urát. a történet most már az ő, monológszerűen előadott fejtegetéseiben folytatódik.
itt-ott belezsibbadtam. magam sem vagyok egy hibátlan elméjű, de ez már nekem akadémikusnak hatott. nem tudom mennyire a fordításnak, vagy a szövevényes stílúsnak tudható be, de úgy éreztem: ezt itt, és most: pihentessük, mert még én is megzavaradom a végére.
a pihentetést csak nem akaródzott abbahagyni, de új könyvbe sem akartam belekezdeni, mert tudtam, akkor az életben nem fogom kiolvasni.
de ahogy gyűltek az újabb, és újabb darabok, melyek mind arra vártak, hogy kiragadjanak a mindennapokból, erőt vettem magamon, és láss csodát! alig 2 hónap alatt a végére jártam.
most, hogy így visszagondolok, egyáltalán nem volt rossz, csak én választottam alkalmatlan időszakot hozzá. ezt kötetet nem lehet csak úgy félbe-félbehagyva legyűrni.
egyszer vagy nekifekszik a delikvens, és legyűri, vagy felejtse is el.
találkoztam olyannal is, aki kezemben meglátva, már a fedélborítóról megmondta mi van nállam, és hősiesen bevallotta: ez az, amit ő sosem fog elolvasni. neki túlságosan zavaros.
szava sem lehet: a cím korrektül tudatta a lényeget.
hogy ezek után kezembe veszek-e még más Bernhard művet?
igen, de biztosan nem az idén.
soproni szőrgombóc
ha több száz kilómétert utazik az ember egy focimeccs miatt, akkor a legkevésbé sem számít arra, hogy egy idegen macskában fog majd' hasraesni.
ez a macsek gátlástalanul, és folytatólagosan, valamint igencsak határozott elképzeléseitől vezérelve vetegette előttem magát hanyatt.
még a tekintete is simogatásért kuncsorogott.
harmadik oldal: bartis
csak semmi idegesség! fő a nyugalom.
ha eltekintünk ettől az idióta felvezetőtől, akkor akár rátérhetünk magára a lényegre:
A nyugalom-ra.
nos, ezt csak utólag, az idei filmfeszten látott /adaptációja/ után olvastam.
mivel a film minden általános fikázása ellenére nekem bejött, gondoltam nem árt az alapjául szolgáló művet is megismernem.
nem igazán szerencsés egy könyv elolvasása után az abból készült filmet megnézni, de fordítva már jobban is elsülhet a dolog.
/ettől függetlenül időnként mindkét irányba kilengek. vagy azért, mert a kialakult hiányérzetet szeretném valahogy bepótolni, vagy mert az élményt fokoznám még más vizuális (külső-belső) elemekkel is. aztán persze vannak ebből tisztes mellényúlásaim is, de hát utólag már úgy is mindegy, nem? vagy még sem?/
ami miatt mégis a könyvek felé billen a mérleg, az a szabad, vizuális asszociációs lehetőség.
nagyon kedvelem a humanoidok elmebajával átszőtt alkotásokat.
első ilyen jellegű tapasztalataimat még gyakran kísérték amolyan partvonalmenti, szurkolós etitűdök. néha erős gyomortáji szorítás kíséretében haladtam csak a sorokkal. a szereplők cselekvéseire önkéntelen, belső késztetésű "bekiabálós" reakcióim gerjedtek.
jajj, de bugyuta egy állapot! mintha ez is afféle interaktív, kisiskolás Vitéz László-s attak lenne! pedig itt hiába kiáltanék "viggyáz! ott az ördögöt"-öt, a kutya sem venné figyelembe.
aztán az évek/olvasott könyvek db. száma magukkal hozták az előnyös változásokat.
már "csak" együtt élek a szereplőkkel, de nem akarom őket folyvást "figyelmeztetni".
Bartis Nyugalmát nyugodtan lehetne szocreál családregénynek is nevezni.
adva van minden egy ilyen szituációhoz: egyedül élő anya, ki önmagát az élet nagy vesztesének tartva, szépen bele is roggyan a körülötte kihúnyó rivaldafény hiányába, s a rendszer általi "persona non grata" szerepbe.
a lelki nyomor önmagában is nagy teher, ajánlatos azt hát megosztani másokkal is. és kivel mással, ha nem a saját gyerekeivel osztozzon az ember.
főleg, ha kiskorúak! elvégre mindig kéznél vannak, kellően kiszolgáltatottak, és az ellenállásra igen kevés az esély.
és ha ez kevés, akkor kísérjük végig nyugodtan a folyamatot egészen a felnőttkorig, és várjuk csak a halált nyugodtan, mert valakinek előbb-utóbb biztosan meg kell halnia.
másként az őrületből szabadulni reménytelen, még akkor is, ha az egyik főszereplő maga is író - s így különösebb fantázia igénye nélkül, a saját élét, benne anyját teszi meg művének témájául, mintegy terpiás gyakorlati feladatot megoldandó -.
az ilyen élethelyzetekre azonban a legritkább esetben van hathatós terápia, vagy ha van is, szükségtelennek ítéltetik. mert ugye, kire ráférne, a világ legtermészetesebb módján, önmagát normálisnak tartva, hanyagolja a témát.
ebbe a lelki-testi katyvaszba még csak egy külső szereplő megjelenése sem igazán képes belezavarni. legfeljebb az időközben érett férfivá lett alany döbben rá végre: anyján kívül létezik más nő is, ráadásul fiatal, és szerethető, bár a hölgy maga is kissé zavart lelkű.
az igazi lelki pokol innentől válik csak igazán izzóvá.
van itt minden, amit nyugodtan szakmai gyakorlatként is felírhatnánk egy leendő pszichiáternek.
olcsó poén lenne a címben és a tartalomban rejlő ellentétekre utalni: mondván a cím alapján totál mást vártunk.
aki nem bírja az efféle toprongypszichotematikájú olvasmányokat, ne nagyon fogjon bele.
ám aki edzésben van, vagy akar lenni: két szeduxen + 2dl víz mellé, vegye magához ezt a könyvet is!
második oldal: page
ezt a könyvet, aminek már a címe is elragadott, egyik kolléganőm táskájából láttam kikandikálni.
üde, színes borítójáról egy gyerekrajzot idéző figura vigyorgott rám. egy darabig hezitáltam, de aztán még is csak elkértem betekintésre, meg amúgy sem lévén épp jobb dolgom, gondoltam pár sort elolvasok belőle, aztán majd meglátjuk.
a címe afféle finom utalás volt saját akkori/jelenlegi elmebeli kilátásaimat illetően. némileg jóskönyvnek, kis túlzással kézikönyvnek is tekinthetően.
aztán az Elhülyüsülésem története első oldalán olvasottak meggyőztek arról, ezt el kell olvasnom.
"Antoine mindig úgy vélte, hogy életkora leginkább kutyaévekben fejezthető ki. Amikor hétéves volt, olyan elhasználtnak érezte magát, mint egy negyvenkilencéves férfi; tizenegy évesen már olyan kiábrándult volt, mint egy hetvenhét éves vénember. Ma pedig, huszonöt évesen és egy kellemesebb élet reményében Antoine úgy döntött, hogy magára húzza a hülyeség szemfedőjét. Túl sokszor volt már alkalma megállapítani,hogy az emberek leginkább a jól hangzó és ügyesen előadott ostobaságokat tekintik az intelligencia jelének, s így e szó jelentése annyira eltorzult, hogy immár jobb butának lenni, mint megmaradni megrögzött intellektuelnek. Az intelligencia boldogtalanná, magányossá, koldussá teszi az embert..." -
szórakoztató mű, mely kellő iróniával átfűzve csempészi be magát a szürke hétköznapokban elbágyadt olvasó agyába. vékony, könnyed kötésének hála, még egy kisebb szüttyőbe is begyömöszölhető.
a könyv egésze nyugodtan felfogható társadalomkritikának is, de a vége kissé "habosra" sikeredett.
ám kár lenne Martin Page-nek mindezt hibaként felróni.
első oldal: william
valamikor, olvasni tudásom kezdete, és mostanság közt félúton, eszembe jutott, milyen jó lenne, ha feljegyezném az olvasott könyvek címeit, belőlük nyert élmények sommás összegzéseit, netán melléfogásaim krónikáit.
aztán ez is, mint jónéhány más elhatározás, az is maradt: elhatározás.
hogy ezzel nem vagyok egyedül? még jó, kell a közösség!
a most elsőként említett könyvet egy bloggercimbitől kaptam ajánlásba.
elsőre a címe alapján nem túl sokat reméltem tőle, de mert az írótól olvastam már mást is, bizalmat szavaztam a kötetnek.
de nem ment ez annyira könnyen.
hetekbe telt, míg végre hozzájutottam. pedig voltak igazán készséges antikváriusok is, akik lelkesen ígérték, amint bekerül hozzájuk, legott elteszik nekem.
meg aztán nyomultam a bookline-on is, de ott sem leltem nyomát.
egy időre feladtam, aztán egy unalmas munkanap ismét rákerestem a neten. nem hittem a szememnek: épp eladható, és létező példányt mutatott a kereső.
gyorsan kosárba raktam, nehogy elvigyék az orrom elől, de azzal a lendülettel felhívtam a kinyomozott antikváriumot is.
telefon ide-oda, mert hát az illetékes épp nincs a boltban, így nem tud semmit, de talán majd a kolléga.
az meg csak szabadkozott, mert látja ugyan, hogy van egy, de az kosárban.
megnyugtattam, semmi vész, az én vagyok ott, csak stipi-stopiztam a cybertérben, de ha megtenné, utánvéttel ugyan küldje már el.
persze-persze. küldi.
a csomag pár nap múlva jött is.
az öröm ezer fordulatszámon pörgött bennem. végre-végre!
igen ám, de a könyv ára neten: 1400 Ft. + X utánvételi díj, még belefér alapon.
a látását vesztett nő ráébreszti a férfit az élet nagyon finom, észrevehetetlennek tűnő valóságcsodáira. teszi mindezt úgy, hogy közben nem tesz semmi mást, csupán éli mindennapjait.
a nő pedig végre ráébredhet valódi nőiességére, s a szerelem örvényében mindinkább elmerülve, egy éjjelen végre visszanyeri látását, de a reggelt már csak megdermedt teste köszönti.
mindezektől persze lehetne akármilyen sablonos szerelmi történet is, de ettől ez a könyv jóval több.
finom jellemrajzok, jobbára ismeretlen életképek lenyomata, és remek nyelvezettel megírt / s remek fordítású/, sodró lendületű, abbahagyhatatlan történet.
mindenképpen olvasásra érdemes!
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2009. január
- 2008. december
- 2008. november
- 2008. október
- 2008. augusztus
- 2008. július
- Az összes »
Utolsó kommentek
- negyedik oldal:bernhard, at_menet: :-) fantáziadús benyomás ( olvasni se kutya ) »
- negyedik oldal:bernhard, a néni: jesszus! én azt hittem egy döglött macskát fotóztál le az... »
- hatodik oldal: kosztolányi, at_menet: :-) jajj, csak olvasni mikor, legyen elég nagy! »
- hatodik oldal: kosztolányi, Cserke: Ó, hiszen jóestét. Mily kicsi a világ. »
Legtöbb komment
Kategóriák
- ezek meg képek (1)
- hétköznapi dolgok (0)
- irodalom (10)
- nem kifejezetten irodalom (2)
- programtippek (0)
Linkek
